Antigén alapú COVID-19 gyorstesztek cégek, szervezetek, szolgáltatók számára*

Ha egészségről van szó, ne kössön kompromisszumot!

A koronavírus-járvány eddigi hullámai rengeteg tanulsággal jártak, többek között azzal, hogy a cégek saját bőrükön érezhették, hogy ha a dolgozók akár megbetegedés, akár az ezt megelőzendő korlátozások miatt tömegesen kiesnek a munkából néhány hétre, az a vállalat számára milyen jelentős kiesést jelent.

Míg Nyugat-Európában már régóta bevett gyakorlat a dolgozók rendszeres egészségügyi szűrése és testi-lelki egészségének védelme, a pandémia eredményeként mindez világszerte, így Magyarországonis még hangsúlyosabbá vált. Ez elsősorban most a munkahelyi szűrések formájában jelentkezik, de sok cég vezet be általános óvintézkedéseket, védőfelszereléseket vásárol, vagy dolgoz ki alternatív és rugalmas munkaszervezési módokat, hogy csökkenteni tudják a munkavállalók esetleges kieséséből származó károkat.

Minden cég más és más, a munka jellege, a munkavégzés körülményei nagyban befolyásolják a szükséges intézkedéseket, ezért minden esetben személyre szabott víruskezelési és megelőzési protokollra van szükség, ahol racionális keretek között szűrik a dolgozókat. Az indokolatlan és túlzott gyakorisággal végzett szűrések ugyanis nem feltétlenül szolgálják a munkáltatók érdekeit, a vállalkozás számára pedig kidobott pénz.

Az általunk kínált tesztek maximum 48 órával a lehetséges fertőződés után már kimutatják a vírus jelenlétét a szervezetben, így megoldást kínálnak a vállalkozások számára dolgozóik racionális keretek közötti gyors, rugalmas és költségkímélő szűrésére.

Gyorsasága és megbízhatósága miatt három esetben ajánljuk alkalmazását.

  • Egészségi állapot változása esetén (nátha, influenza tünetek), a COVID-19 fertőzés kizárására.
  • Igazolt COVID-19 fertőzöttel történ korábbi közvetlen kontaktus esetén.
  • Általános szűrésre ott, ahol a cég működése csak személyes jelenléttel biztosított.

A gyors eredmény garantálja az érintett dolgozók, az ő munkatársaik és mindannyiuk családjának nyugalmát. A menedzsment és a tulajdonos számára pedig biztosítja a cég működésének folyamatosságát.

MediDia COVID-19 Ag gyorsteszt

Gyors kromatográfiás immunológiai vizsgálat a koronavírus (SARS-CoV-2) specifikus antigénjeinek orrgarat mintákból történő kimutatására.

  • Érzékenység: 96,67%, Specifikusság: 100%, Összesített pontosság: 98,33%
  • Delta és Omikron variáns kimutatására is alkalmazható
  • Mintavevő: Steril mintavevő pálca
  • Eredmény: 15-20 percen belül
  • Tárolási hőmérséklet: 2-30 ℃

Kétféle kiszerelésben kapható:

1. MediDia COVID-19 Ag gyorsteszt

Kiszerelés: 25 db/doboz

Ár: 2.595,- Ft/db + 5% ÁFA

Megrendelem
2. MediDia COVID-19 Ag gyorsteszt

1 db-os kiszerelés

Ár: 2.695,- Ft/db + 5% ÁFA

Megrendelem

A termék megfelelőségi nyilatkozata és hatósági bizonyítványa letölthető itt:

A járvány harmadik hulláma során közvetlen környezetünkben is sok ember megfertőződött a koronavírussal. Többségük valószínűleg úgy, hogy észrevehető, érdemi tüneteket nem produkált. Tudjuk, hogy a korábbi fertőzés nem nyújt teljes védelmet az új megbetegedéssel szemben, de mégis sokan szeretnék tudni, átestek-e a COVID-19 fertőzésen korábban.

Számukra kínál megoldást a Finn Salofa Oy biotechnológia cég által gyártott magas minőségő SIENNA COVID-19 antitest teszt, mely képes a vírus jelenlétét is és a korábbi fertőzés megtörténtét is kimutatni. A vizsgálat ujjbegyből vett vérmintából történik, így javasoljuk egészségügyi személyzet alkalmazását a tesztelés során.

COVID-19 IgG/IgM gyorsteszt

SARS-CoV-2 elleni antitestek (IgG és IgM) kimutatása teljes vérből/szérumból/plazmából

  • EURÓPAI GYÁRTÓ (Finnország)
  • GYORS – eredmény 10 perc után

  • PONTOS – IgM sens. 91.76%, spec. 99.19%

  • EGYSZERŰ HASZNÁLAT – minden szükséges eszköz benne van a csomagban

  • EGYEDI CSOMAGOLÁS

    1 dobozban: 20 tesztkazetta, 20 reagens, 20 ujjbegyszúró, 20 cseppentő, 20 alkoholos lapka, + használati utasítás

  • CE-jelölés, OGYÉI engedély

Megrendelem
Sienna Rapid Test Diagnosis
Sienna Rapid Test

A teszt alapára: 3990 Ft + 5% Áfa/db.

A termék kiszerelése: 20 teszt/doboz.

A termék használati utasítása és az uniós regisztrációját igazoló dokumentumai innen letölthetőek:

A termék rendelkezik az OGYÉI engedélyével is, száma: HU/CA01/27980/20

Megrendelem

COVID-19 gyorsteszt igényléshez töltse ki az alábbi űrlapot és kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot!

    HUFEUR

    Elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot